Nem mindig sikerül jól végezned az elmélkedést; ez azért van, mert nagy szorongás él benned, aggodalom, hogy meg tudsz-e változni az elmélkedés során, hogy találj valamit, ami majd kielégíti és megvigasztalja lelkedet. Ennyi épp elég ahhoz, hogy sohase találd meg azt, amit keresel. Gondolatodat nem helyezed az igazságba, amelyről elmélkedsz.
Gyermekem, tudd meg, hogy amikor valaki nagy sietve és mohón kutat egy elveszett dolog után, kezével érintheti, szemével százszor is láthatja, mégsem veszi észre soha. Ebből a hasztalan és hiábavaló aggodalomból nem származhat más, mint hatalmas lelki fáradság és szellemi tehetetlenség, amely nem képes megnyugodni az előtte levőben: a lélek hideggé válik, eltompul, fogyni kezd belőle a szeretet.
Más gyógyírt nem ismerek erre, mint hogy abba kell hagyni az aggodalmaskodást, mert ez az egyik legnagyobb akadály, amely az igazi erény és a hűséges odaadás útjában áll: úgy tesz, mintha jó munkára serkentene, de ehelyett megkeményít, sietségbe ránt, hogy haladtunkban elgáncsoljon.
